Szeretnék karcolás lenni ablakodon,

Hogy mindig lássalak,

Szeretnék tollpihe lenni paplanodon,

Hogy őrizzem álmodat.

Szeretnék füzet lenni, amibe írsz,

Hogy fontos legyek neked,

Szeretnék zsebkendő lenni, amibe sírsz,

Hogy elnyeljem könnyedet.

Szeretnék mosoly lenni az arcodon,

Hogy örömöd legyek,

Szeretnék kabát lenni a válladon,

Hogy melegítselek.

Szeretnék virág lenni a kezedben,

Hogy kinyíljak neked,

Szeretnék ránc lenni a tenyeredben,

Hogy egy legyek veled.

Szeretnék fűző lenni a cipődben,

Hogy rám csomót köthess,

Szeretnék egy pillant lenni az idődben,

Azért, hogy eltölthess.

Szeretnék szemüveg lenni, amit hordasz,

Hogy jobban láss velem,

Szeretnék röpke szó lenni, mit kimondasz,

Hogy időzzek nyelveden.

Szeretnék egy csöpp lenni a sörödben,

Hogy megízlelj, és élvezz,

Szeretnék alma lenni a befőttben,

Hogy megegyél, és vétkezz.

Szeretnék hangulatod lenni,

Hogy veled változzak,

Szeretnék múltadba költözni,

Hogy hozzád tartozzak.

Nem akarok az lenni, mi még senki sem neked,

Csupán egyszer szemedbe nézni, és megfogni a kezed.
/Júlia/

    Dirmeg, dörmög a medve,
    nincsen neki jókedve.
    Alhatnék, mert hideg van,
   Jó lesz bent a barlangban.

Kányádi Sándor

A jámbor medve

Februárban föl szokott

ébredni a medve,
s elindul a barlangból,
lassan lépegetve.

Úgy lépeget, mint aki
nincs mezítláb szokva,
s karjaival kalimpál,
folyton kapaszkodva.

Nem is csoda, szegénynek
érzékeny a talpa,
kivékonyult, télen át
álmában is nyalta.

Álmos is meg gyönge is
ilyenkor a medve.
Lézeng, cselleng egy kicsit,
ha volna mit, enne.

De csak azért jön elő,
lássa, mi a dolga.
Ha süt a nap, visszamegy,
mert a nap csalóka,

hátra még az igazi
zimankós hadd-el-hadd,
hátra még a tél java:
kíméljük a talpat.

Ha pedig az idő zord,
künn marad a medve.
Itt a tavasz, amire
visszaszenderedne.

Legénykedik csak a tél,
mutatja hatalmát,
holott nyílni készülnek
a rügyek s a barkák.

Künn marad a medve, és
talpát nem kímélve,
elcammog a még jeges
kis patak vizére.

glitter-graphics.com